Városunk hirdetései – 2025. október 5-12. között – Évközi 27. vasárnap

Alsóvárosi Plébánia avatar

Közzététel dátuma, egyházközösség

A szentségimádás iskolájának 8. alkalmát október 10-én 16.30-kor kezdjük a Regőczi-kápolnában. Szeretettel várjuk az eddigi résztvevőket és új érdeklődőket is.

Filmklubunk októberi vetítését 11-én, szombaton 14 órakor kezdjük az alsóvárosi plébánián. Szeretettel várjuk a Testvéreket!

Szeretettel várnak minden 16-25 ÉV közötti fiút a Váci Egyházmegye „Hív az Úr!” hétvégéjére október 10-12-ig a kismarosi Kafarnaum hivatásgondozási Házba, ahol közösen gondolkodnak majd arról, hogy milyen utakra szeretné hívni őket Isten a hétköznapi helyzetektől kezdve az életdöntésekig. Jelentkezni a hivatas@vaciegyhazmegye.hu címen és a 30 452 62 75-ös telefonszámon lehet, Urbán Gábor atyánál.

Szeretettel hívjuk a feleségeket, édesanyákat, nagymamákat Taizé-i szentségimádási órára október 19-én, vasárnap 17 órától a Fehérek templomába. Forduljunk együtt bizalommal a forráshoz és engedjük, hogy erővel töltsön el, megújítva a szívünket, rajtunk keresztül pedig a családjainkat is!

Dr. Varga Lajos segédpüspök úr zarándoklatot szervez november 8-án Madách és Mikszáth nyomában. A tereskei szentmise után felkeressük a két jelentős irodalmár emlékhelyeit Csesztvétől Alsósztregováig, Szklabonyától Mohorán át Horpácsig. Részvételi díj 12.000 Ft/fő + belépők. Jelentkezni lehet: október 6-án 9-11 óra, 7-én 12-14 óra, 13-án 16-18 óra között.

XIV. Leó pápa felhívására, valamint az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” nemzetközi kezdeményezéshez csatlakozva október 7-én, kedden, Rózsafüzér Királynője emléknapján 17 órakor szentmisére, majd 18 órai kezdettel a Hétkápolna stációinál gyertyás rózsafüzér-imdáságra hívunk mindenkit. Imádkozzunk együtt a békéért és az egységért! Hozzuk el minél többen gyermekeinket is, mert hisszük, hogy az ő tiszta imájuk képes megváltoztatni a világot. Szeretettel kérjük, hogy gyertyát vagy mécsest hozzunk magunkkal!

Szentmise helyett igeliturgiát tartunk október 10-én, pénteken 18 órától a Székesegyházban és 11-én, szombaton 8 órától a Karolina-kápolnában.

A Felsővárosi Egyházközség hívja és várja a segítő szándékú embereket a kisváci temető takarítására október 11-én szombaton 9-12 óráig. Találkozó a temetőben, jöjjünk minél többen, hogy hamarabb végezzünk a munkával. Ágvágó ollót, metszőollót, kesztyűt, fűrészt hozzunk magunkkal. Hölgyek, asszonyok, fiatalok segítségét is várjuk a lejárt sírokra történő értesítés kihelyezésében.

Október 12-én, vasárnap 10.30-tól gitáros gyerekmisét ünneplünk a Regőczi-kápolnában.