Bemutatkozás

A székesegyház tervezéséről Eszterházy Károly püspök döntött. Vác ekkor kétpólusú város volt, egymástól palánkkal elválasztott területen magyarok és németek laktak. Eszterházy a két városrész határán álló palánkot elbontatta, és itt alakította ki a Konstantin teret, a dóm későbbi helyét, mely ez időben jóval beépítetlenebb volt, mint manapság.

Az osztrák Franz Anton Pilgramnak adott megbízást a tervezésre, mely tervben díszes, késő barokk, kéttornyú templom állt, ami a római Szent Péter-bazilikához hasonlóan oszlopos kőkolonnáddal csatlakozott volna a téren álló egyházi intézményekhez, a papneveldéhez és a püspöki palotához, amelyek szintén ebben az időben épültek.

Később Eszterházyt Egerbe hívták püspöknek, az új váci püspök pedig Migazzi Kristóf lett, akinek kevésbé tetszettek Pilgram tervei. Az építkezés azonban már megkezdődött az alapok lerakásával, ezért a püspök az olasz–francia–osztrák építészt, Isidore Canevalét kérte fel, hogy az 1761-ben lerakott alapokra tervezzen egy, az eredetinél jóval kevesebb költséget kívánó székesegyházat. Canevale a korabeli francia „forradalmi építészetnek” megfelelően képzelte el az épületet.

A művezető Oswald Gáspár piarista szerzetes volt, aki egyébként a kecskeméti nagytemplom tervezője is egyben. Az építkezés a jó anyagi háttér miatt gond nélkül és gyorsan folyt, így 1772-ben sor kerülhetett a felszentelésre. A belső berendezések 1777-ben készültek el.

A templom építésekor egységes díszítő, ún. architektúra festés készült, amelyet 1944-ben máig érthetetlen szándékkal készült, művészi szempontból kevéssé értékes egyszínű fal. és díszítőfestéssel váltottak fel. A 2021-2024 között megvalósult felújítás egyik legfontosabb eleme ennek az eredeti architektúra festésnek a helyreállítása volt.

A főoltár és a kupola freskóit a kor legjelentősebb osztrák festője, Franz Anton Maulbertsch készítette. A főoltárkép 1770-1771-ben készült, Mária és Erzsébet találkozását örökíti meg, amikor Mária – már méhében hordva Jézust – meglátogatja a későbbi Keresztelő Szent Jánossal áldott állapotban lévő idős rokonát. Istent dicsőítő szavai az Egyház azóta is énekelt egyik legszebb himnuszává váltak: Magnificat anima mea Dominum /Magasztalja lelkem az Urat.

A főoltárkép és a kupolafreskó egy képi koncepció egymással szoros kapcsolatban álló elemei, ahogyan erre a művészettörténeti elemzések rámutatnak. A főoltárkép központi szereplője, Mária kitárt karjaival az ég felé mutat és a néző figyelmét az „ég”, azaz a kupolafreskó felé irányítja. Mária Isten terveként fogadta el saját küldetését, azt, hogy a Megváltó anyjává vált és a kupolára tekintve saját eljövendő megdicsőülését is szemléli misztikus módon, azaz látomásként. Így a befogadó nemcsak egy a bibliai jelenet dinamikus és érzékeny ábrázolásával találkozik, hanem annak üzenetével is, hogy mindenki számára ott a lehetőség arra, hogy a saját életére vonatkozó isteni terv cselekvő részesévé váljon, amellyel nyitottabbá és érzékenyebbé válhat a transzcendens világra és az általa kínált kegyelmek befogadására. Ez az ellenreformáció által kedvelt érzékenyítés valójában ma is fontos üzenetet hordoz a hívő ember számára.

A kupola hatalmas méretű freskója, amelyre a főoltárképről Mária a figyelmünket irányítja a megdicsőült egyházat, a Szentháromság diadalát ábrázolja. A diadalmas barokk katolikus megújhodás egész korabeli eszmevilága színpompás mozgalmasságában tárul itt fel és mutatja meg a mennyország dicsőségét. A festő egy új képi koncepciót alkalmazott Vácon, egy hosszanti tengelyre építve fel mondanivalóját, amely a főbejárat felől közelítve a híveknek „üzen”, míg a főoltár irányából a miséző papok elé tárja a képi üzenetet. Előbbiek a freskó közel kétharmadát alkotó figurális csoportot szemlélve az Atya-Fiú-Szentlélek köré gyűlve több csoportban láthatják Szűz Máriát angyalokkal körbevéve; Mihály arkangyalt az üdvözültekkel, egyháznagyokat és szenteket, többek között Szent Józsefet és Szent Györgyöt, valamint magyar szenteket. A főoltár felőli nézetben Jézus tanítványainak csoportja látható Isten imádásában – ennek üzenete elsősorban a mindenkori papságnak szólt.